It's a Mess

gondolatok, történtek pikáns részletek és kibeszélés nélkül

Furcsa dolog hazaérni egy olyan helyre, ahol lefekvés előtt elkezded keresni a pizsamádat, de nem emlékszel, hol tartod.

Ahol a szagot nem tudja megszokni az orrod, pedig az az otthonod szaga.

Ahol nem emlékszel a kapukódra.

Ahol amikor beérsz a városba, csak kapkodod a fejed: mennyi autó! mennyi ház! mennyi fény! mennyi ember!

Ahol lefekvéskor az autók zaját hallgatod, és nem tudsz tőle elaludni - pont annyira zavar, mint 3 hónappal azelőtt a harangszó és tehétkolompolás.

 

Miért is van az, hogy ha elmész valahonnan, akkor az épp annyira fáj, mint amennyire örülsz neki? Az indulás előtti napok felé közeledve, készülődve lélekben és gyakorlatban, egyre jobban vágysz haza, és amikor már órákban mérhető az utazásig hátralévő idő, elkezd előre hiányozni a hely, a társaság, az élet, amit ott hagysz. És ez lenne az élet rendje? És az ember fogadja el a változásokat? Dolgozza fel őket könnyen?

Már attól is szomorúak voltunk, amikor egy-egy kedvesebb vendég hazament, pedig őket csak ideig-óráig tarthattuk az életünkben, itt voltak pár napot, egy hetet (három hetet, mint Büttgen bácsi), aztán persze, hazamentek. Nem is ismertük őket, mégis rossz volt. Akkor mit csináljon az ember, ha háromhónapnyi élményt és barátságot hagy itt – még ha csak újabb három hónapra is.

Találkozunk otthon, de más lesz. Hazamegyek a családomhoz és a barátaimhoz, de az is más lesz, mert minden és mindenki változik, és nem állíthatom meg az idő kerekét, pedig titkon és nagyon magamban (csak Ildinek kimondva) még mindig az van bennem, hogy ha hazamegyek, ott fog folytatódni minden, ahol otthagytam: nyár lesz, és lesz időm kiélvezni, együtt lehetek mindenkivel, időkorlátok és felelősség és idegeskedés nélkül.

Tegnap megtettem, amire pár hónapja még nem gondoltam volna, hogy mostanra képes leszek: sírás nélkül gondoltam a házra és arra, hogy megvannak a vevők. Hogy hogy sikerült? Megérlelődött bennem egy szintén ijesztő gondolat, amiről nemrég még szintén nem gondoltam, hogy ilyen egyszerűen és hirtelen fog kipattanni a fejemből: nem tudom, hol leszek tavasszal. Hogy milyen országban, milyen városban, kivel, mit csinálok majd 2011 áprilisa után. Nagy dolgok ezek, pláne egy olyan burokból kilépve, amiben volt szerencsém eddig élni, és amibe félek, hogy nem igazán fogok tudni visszatérni, és már nincs is itt az ideje. De hogy kell kezelni, ha az ember felnő? Biztos nem pakolás helyett zokogva és blogbejegyzést írva – gondolom, nem így csinálják a „felnőttek”, de  most nekem ez jut, mert bármilyen egyszerűnek, evidensnek, logikusnak, és még egy sor rendezett jelzőnek tűnik egy ilyen gondolat, nekem most mégis elég fájdalmas, mert megint azt jelenti, hogy búcsúzni kell valamitől, elválni, és azt nagyon rosszul viselem. Mint a mellékelt bejegyzés mutatja.

Az ember öreg fejjel csak rájön, hogy az idő múlását nem magán kell nézni, hanem csak akkor kezd kétségbeesni, amikor már "A Kicsi"-nek szervezi a 18. szülinapi buliját... Meg amikor elmennénk bulizni, akkor azért aggódik, hogy meg fogunk fázni az esőben, és nem hajlandó a nemisolyanrossz borból inni. Szóval: öregszem.

Utálom az ilyen "ettől majd megismernek" adatlapokat, vagy mikor valaki ahelyett, hogy mondjuk azt kérdezni, milyen zenét szeretek; a kedvenc számommal jön nekem. Elég lapos és egysíkú ember az, akinek egy kedvenc száma van - gondoltam én. Node!

Tegnap megvilágosodtam, és mostmár bátran kijelenthetem: tudom, hogy mi a kedvenc számom. Vagyis inkább amolyan kompromisszum: életem ezen szakaszának két kedvenc száma...

- Szabadság vándorai

- Forever Young

Ugyanaz az üzenet, szép dallam, igazi ének semmi tátogással, megható és örökérvényű mondanivaló, van erő bennük, és most nonstop szólnak, még akkor is, hogyha eltűnünk egy perc alatt... <3

...ről akartam eredetileg írni, még tegnap délután, de most jobb jutott eszembe... 

a bál rondaságai

hajnali 1 van, és én 2 részletben 10 órát aludtam, majd rájöttem, hogy nem bírok többet, mert annyira fáj a kibaszott hátam, hogy nem bírok megmozdulni

igazságtalan az élet

na igen, az van most. most van az. hidegéssötét szürkeésmonoton. 

Nem könnyebb ez az egyetem egyenfalai között sem, hiába narancs a bútor, jópasis a háttérkép. Mert fáradt vagyok nonstop, mert sok a tanulnivaló, és mégis inkább a Gilmores... Nem tudom hogy van ez.

 de közben meg azért változik is minden, zöldülök befele. itten van: www.zoldbudapest.hu, ami jó és tetszik, és feldob. Meg a lila Melinda és a mosolyMóni, meg a család, aki VAN.

azt tanultam nálam gyakorlottabb blogolóktól, hogy az vicces, amikor ilyen hirtelen felindulásból elkövetett bejegyzés van egy tökmindegy, milyen témáról, röviden és frappánsan, szóalkotva. én maradok a csapongásnál, és csodálva olvasom őket, hogy hogy le tudnak kötni... 

egy ideje azon gondolkodom, milyen hímnemű ismerősömnek tehetném fel azt a kérdést, hogy mi baj velem? elijesztem? vagy csak szimplán nem jövök be... de senkinek? hát könyörgöm... talán olyan kéne, aki nagyon ismer, de barát, de tud pasiszemmel is nézni (biztos van ilyen, csak most nem jut eszembe). talán olyan akihez majdnem lett barátinál másabb közöm is, csak mégsem. talán olyan, aki ismeretlen. mittudomén. de most azt képzelem, hogy az milyen jó lenne, hogy végre megtudnám, ésakkor. de a valóságban az lenne, hogy ésakkor valahányszor találkoznék az illetővel (akire ötletem sincs, hogy ki lehetne), eszembe jutna, hogy ő azt mondta.  nemtom, de valami történhetne.

persze most jöhetne a kérdés, hogy miért történne, ha nem teszek semmit érte? írtam már erről? most se fogok. vagy most nem fogok. meg amúgy is, a hangulatomtól függ, hogy mit látok belőle.

hmm, asszem most más nincs. visszasüppedek.

Az jutott eszembe, mikor a tükörbe pillantottam alig szedett-vedett hajamra, "lazy and drunk is no way to go through life, but at least I fit in" feliratú pólómra és kantáros nacimra, amit tegnap mondott Mama, hogy miért is jó, hogy zöldre dekoráljuk a szobánkat: mert az az otthonteremtés egyik színe, és a szexis nőt erősíti. Azt meg végülis nem árt. ...a világ talán leggonoszabb és rosszabb, leg-lélekrombolóbb dolga: a pletyka. Ami fáj, pedig nem kéne; terjed, pedig fölösleges; foglalkoztat, pedig alaptalan. És nem tudod, kitől, honnan, és nem is olyan fontos, csak éppen jó lenne tudni, hogy ki az, akinek sohatöbbetsemmit. De nem derül ki. És nyilván tudod saját magadról, hogy mi vagy, ki vagy, mi az igaz és mi nem, de félsz odamenni, félsz "kiállni", hogy most akkor mindenki hallotta már?, és hogy vajon hányan fogják megkérdezni. És akkor kibuksz, és előre remegsz a pillanattól, és nincs már kedved az egészhez, itthon akarsz maradni, mint délután, tökéletes, de szomorú pillanat a függőágyban, könyvvel a kezedben, és egy könnycsepp, de az még legalább békés és gyanútlan. És ilyenkor nem érzed magad felnőttnek, hiszen akkor nem így kezelnéd, vagy lehet ezt egyáltalán kezelni? Jöhetne egy jótanács most, bárhonnan, vagy csak egy fejbevágás, hogy túlreagálodfiam. nem hiányzik most a gólyatábor előtti-közbeni hacacáré, de azért jó lesz, várom. újra golycik, programok, csopibulik, és közben önátértékelés. most okos listákat írok a tenni- és gondolkodnivalóimról. és közben azt hiszem, a nyár a kedvenc évszakom. http://www.youtube.com/watch?v=nEkld-3pY5U&feature=PlayList&p=B1B90AA5B334EC5F&playnext=1&playnext_from=PL&index=33 EZ egy új kedvenc... reklámszövegként: még a nagyim is szereti :) Esik. Augusztus van, én itthon csücsülök, és nézem, ahogy esik. Talán nem is baj, hangulatom úgyis csak a pötyögéshez, fészbukoláshoz és fetrengéshez van. Esetleg egy kis gyerekkönyvolvasás még belefér. Ki mondja, hogy nem szép a lustaság??? MIÉRT van az embernek testvérféltékenysége? És miért van húga, aki 2 nap ott tartózkodás után írja haza az sms-t, hogy van egy XY, akivel van valami, és aztán vigyorral jön haza, és az ember meg a másik húga kicsit kényszeredetten mosolyog. Ez most fáj, nagyon, duplán, az egyik fele a nekemsenkimdesenkim, a másik pedig a bűntudat, hogy nekem ennek most örülni kéne... Képtelen vagyok rá, sajnálom. na igen, majd én naponta blogolok, meg mifaszom... (ja a legújabb fogadalmam szerint nem káromkodok annyit, és olyan csúnyán, tehát: meg mi a fene. mellesleg ma sok emilt írtam, és rájöttem, hogy király sok nemodaillő dolgot írni a zárójelbe, ami mellesleg eszembe jut, majd ott folytatni, ahol abbahagytam 4 sorral feljebb :D) hát ez nem jött össze, sebaj vége a júliusnak. a nyárvégi depresszió egyre hamarabb jön rám, jelenleg már attól, hogy mindjárt augusztus, ami mint tudjuk, a nyár utolsó hónapja. tiszta hülye vagyok, mert közben meg itthon fekszem, egy nagy üveg víz és a laptop társaságában, és nem csinálok semmit (illetve a herripottertolvassak vagy madagaszkártnézzek problémát nem sorolnám a valamitcsinálás kategóriába). de most ez jó, nagyon jó, mert legalább ma egy csomó mindent megírtam, és pár profiloldalamat átalakítgattam, az iwiw egész jó lett :) meg rájöttem valamire. a keretsztori az, hogy a biciklim, Lottiéval együtt, a posta előtt, egy szál vékonyka lezáróval odarögzítve éjszakázott (hülyevoltam, hülyevolt, apamegnetudja). és én este kb fél órán keresztül veszekedtem magammal, lelkiismeretfurdaltam és reménykedtem, hogy nem történhet meg, hogy megint lelopkodnak róla dolgokat, neadjisten (akiben este egészen hittem) az egészet eltulajdonítják (mily szép szó). és ez csak egy picike példa, de ha nagyon akarsz valamit, még ha az adott pillanatban mást nem is tehetsz a nagyonakaráson kívül, akkor képes vagy rá. vagy a biciklid. na, ez a nap bölcsessége.

15 fura nő, 2 neurotikus kutya, 1 tonna kaja

2 stoppos, 3 eltévedés, 1 "hovamenteklányok", 2 tisztás, 2 kullancs

Ez a mai nap mérlege.

Nyár van, szeretem, ilyenkor olyan nehéz elhinni, hogy lesz még más is, nem tudok betelni vele. Mediterrán éghajlatra kell költöznöm egyszer, hola Espana!!!

Jó dolog itthon dekkolni és várni, hogy a hugodtól (ebben a pillanatban elment az áram) elkapd a vírust, amitől fosni és hányni fogsz, hogy finom legyek és nőies. Best of this summer. hogy nem szeretnék most a volton lenni. akartam, de már nem. tiszta monszun ez, meg kéne kérdezni a malájokat, meg mittudomén, kiket, hogy hogy bírják, mert engem kikészít, tönkretesz. eső minden egyes rohadt napon. dzsungel lesz a kert, de engem nem frissít fel, konkrétan megfulladok a tetőtéri szobánkban, ahol lehetetlen kinyitni az ablakot, mert a szél persze kegyetlenül befúj minden egyes esőcsöppet. jáájj, békebeli meleg nyarak és hideg telek!